Insumed

Sikertörténetek

F.L. sikertörténete

Mi a véleménye az Insumed fogyókúráról?

Számomra a legtökéletesebb fogyókúra, amit eddig kipróbáltam, átéltem, hiszen szinte át kell élni ezt a fogyókúrát. Ez egy teljes életmódváltás. Ami a legfontosabb, hogy nem jönnek vissza a kilók és nem éhezem. Számos fogyókúrát próbáltam már, és valamikor nagyon éhes voltam, valamikor a vércukrom esett le, valahol sanyargattam magam és nem ehettem meg semmit. Ez az a fogyókúra, ahol szinte mindent megehetek, csak mértékkel kiszámolva. Reggel nem kell azzal bajlódnom, hogy mi lesz a reggelim, itt van a por, összekavarom, bárhol bárki meg tudja inni, vagy egy shakerben elviszi magával. Az ebédnél sem kell azzal foglalkoznom, hogy mit nem ehetek meg. Mindent megehetek, csak a mennyiségekre kell vigyázni. A vacsorám is nagyon egyszerű, azt is bárhol bármikor el tudom fogyasztani.  Amikor meghívtak vacsorázni, akkor megittam reggel és délben a poromat, és nem utasítottam vissza a vacsorámat, azt ettem, ami belefér ebbe a diétába és nagyon jól éreztem magam.  Nem megy le a vércukorszintem, nem érzem azt, hogy elájulok mindjárt, mert olyan éhes vagyok. 17 kilót fogytam 5 hónap alatt. Ami a legfontosabb, hogy naponta minimum két és fél liter folyadékot meg kell inni.

Mi volt az indítéka, mi volt a végső lökés az életében ahhoz, hogy lefogyjon?

Szakács vagyok, a súlyom. Fájt a lábam, nem éreztem jól magam.

Milyen egészségügyi panaszai voltak túlsúlyosan, miben nehezítette a túlsúly a mindennapjait?

Magasabb volt a vérnyomásom. Emelkedett volt a vércukorszintem, már inzulinrezisztensként tartottak nyilván.

Mióta volt túlsúlyos?

Már hosszú évek óta.

A diéta alatt sportolt valamit? Mit és mennyit?

Nem sportoltam, mert szakács vagyok és napi 11 órát dolgozom, már nem fért bele a sportolás az estémbe.

Mennyire könnyen tudta tartani a diétát? Mi volt benne a könnyű, illetve mi okozott nehézséget a diéta betartásában?

Nagyon könnyű volt. Korábban próbáltam egy olyan diétát, hogy napi hatszor kellett, hogy egyek.  Az nem vált be nekem, nem mentek le a kilók rólam Doktor úrral megbeszéltük, hogy ebéd előtt egy órával megehetek egy almát. Utána próbáltam ezt betartani és még az almát is elhagytam. A második héten néha éhes voltam, és hiányzott, hogy megegyek valamit, de mikor ráálltam a mérlegre, akkor teljesen minden megváltozott, mert láttam azt, hogy van értelme. Akinek van egy elhatározása és látja, hogy van eredmény, az még jobban motivált, hogy igenis, megvárom azt a minimum négy és fél órát és akkor fogom majd meginni a INSUMED shaket.

Honnan hallott az Insumed módszerről?

Nekünk az üzemorvosunk Cseke doktor úr és mikor megmérte a vérnyomásomat, akkor mondta, hogy elég magas és kérdezte, hogy nem szeretnék-e fogyni? Én az elmúlt 10 évben már mindent kipróbáltam, egyik se ért semmit. Ezt a fogyókúrát miután elkezdtem, szinte olvadtak rólam le a kilók és jól éreztem magam, ahogy most is.

Mi a véleménye az Insumed termékekről?

Nagyon jónak tartom őket, nekem nagyon ízlenek. Váltogatom a latte, a karamell, a csokoládé és az eper ízűt.

17 kilót fogyott összesen. Hány kg-ról indult és most hány kiló lett a fogyókúra után?

72 kiló vagyok most, tehát 89-ről indultam. Voltam még ettől több is, de nagy önsanyargatás árán ment le 5-6 kiló. Az rettenetes volt.

Miben változott az élete a fogyás hatására? Például nagyobb lett az önbizalma, vagy jobban érzi azóta magát, könnyebb ruhát vásárolni, kevésbé fájnak az ízületei, megváltozott az egészségi állapota, jobb lett a párkapcsolata.

Mi az, ami változás lett az életében?

Ha a lelki oldalát nézzük, teljesen megváltozott. Lett önbizalmam. Korábban mindig fekete ruhákat hordtam. Nem szerettem társaságba menni. Elmentem a kirakat előtt és ha láttam, hogy az ötvenestől nincs nagyobb, akkor már be se mentem a boltba. Most teljesen jól érzem magam. 44-es lett a ruhaméretem, imádok ruhát vásárolni, merek magamnak rendelni az internetről, be merek menni a boltba, színes ruhákat hordok már, ami feltűnt a környezetemnek is, mondják is, hogy nagyon jól áll, hogy nem mindig feketébe bújok. Nadrágokat veszek fel. A melltartóméretem, a körméret is megváltozott. Jobb, színvonalasabb lett az életem. Egyszerűen boldog vagyok, meg a környezetem is. Elmentem hosszú hétvégére a férjemmel, mertem felvenni fürdőruhát, vettem egy bikinit. Teljesen más lett az életem.  Nagyon sokat jelent ez a 17 kiló.

Boldog vagyok. Jobban tudok a munkahelyemen teljesíteni és saját magamért is tenni. Azt mondom, hogy így, hogy 54 éves vagyok, ne az jusson nekem, hogy egyik terápiáról megyek a másikra, ahol nem tudnak a jelenlegi állapotomon javítani, csak valamelyest. Igenis én akarok magamon segíteni. Szeretném látni az unokámat felnőni, szeretnék a családommal még intenzíven elmenni kirándulni,  hosszú hétvégékre,  nem elbújni mindenki elől,  mert én nem éreztem magam jól a bőrömben. Én nem tudtam magam így elfogadni, de most, hogy sokat fogytam, már igen. Most már boldog vagyok, sokkal boldogabb.

A környezete hogyan reagált a fogyásra? A családja, barátai támogatták-e a fogyását és hogyan reagáltak arra, hogy egészen megváltozott?

Mindenki nagyon örült, a családom teljesen támogatott, hiszen a kedélyem is sokkal jobb. Jobban merek így véleményt nyilvánítani, kacagni, a munkatársakkal és itthon a családommal. Sajnos a fiam is túlsúlyos, de ő is elkezdte ezt a diétát. Ő nem igazán hitt az ilyen dolgokban, de amikor látta az én példámat, akkor azt mondta, hogy ez az, amit el kell kezdenie, azóta ő is szigorúan betartja az előírásokat és már jobban érzi magát. 

Hogyan tudja tartani az elért súlyát? Szeretne-e még fogyni?

Még mindig ugyanúgy. Reggel megiszom a INSUMED shaket, ebédre már egy kicsit többet eszem, de este is még a INSUMED shaket iszom, szinte úgy érzem, az életem részévé vált. Majd mikor el kell, hogy hagyjam, akkor a reggelit és az ebédet megeszem és ezzel a INSUMED shakkel fogom mindig kiváltani a vacsorámat. Még négy kilót szeretnék fogyni.

Mit tanácsolna azoknak, akik szeretnének lefogyni?

Azt, hogy először is el kell dönteni. Hogy akarom-e ezt egyáltalán. Mert hogyha valakinek nagyon nagy akarata van és szeretne lefogyni, akkor ebbe bele kell fogni. Mert ez az, amitől teljesen meg fog változni az élete. Mikor a mérlegre állva látja azt, hogy olvadnak le a kilók. Én mindig lefényképeztem a mérleget és minden képet elmentettem.

F.A. sikertörténete

Mi a véleménye az Insumed fogyókúráról?

Én már régóta kerestem egy olyan fogyókúrát, amitől nem lesznek egészségügyi problémáim. Láttam sok embert, akik nagyon nagy súlyfölöslegtől szabadultak meg, de nem maradtak egészségesek, tehát nagyon sok egészségügyi problémájuk lett, a vitaminhiány miatt, a hiányos étkezés miatt. Már sok mindennel próbálkoztam, amikor rátaláltam az Insumed fogyókúra és az tetszik benne, hogy van ez a Trinknahrung, vagyis INSUMED shake, ez a fehérjeturmix, és ebben minden tápanyag megtalálható, és bármeddig lehet csinálni, persze orvosi felügyelet mellett. Tényleg érzem magamon azt, hogy nem alakulnak ki hiányállapotok nálam a diéta során, amik régebbi diétáknál kialakultak. Nagyon sokat leadtam már, 33 kilót, sokkal jobban érzem magam, energetikus vagyok, sokkal több energiám van mindenre, frissebb vagyok. Soha nem érzem már azt ebéd után vagy bármikor, hogy álmos vagyok, tehát a reggeli ébredés után estig nem érzem a fáradtságot. Nekem nagyon jó irányba megváltoztatta az életemet, a vérnyomáscsökkentőt is letettem már, kettőt szedtem, most már egyet se szedek, teljesen jó lett a vérnyomásom is. A vérképemet is megnézték, az is tökéletes.

Mi volt az indítéka, mi volt a végső lökés az életében ahhoz, hogy lefogyjon?

A térdeim nagyon elkezdtek fájni, ilyen erős tüneteim még nem voltak, ez már sok volt nekem. Nem akartam már így élni, mindenképpen szerettem volna lefogyni, csak eddig még nem találtam rá a megfelelő módszerre.

Milyen egészségügyi panaszai voltak túlsúlyosan, miben nehezítette a túlsúly a mindennapjait?

A már említett magas vérnyomásos problémáim. Azt gondolom, hogy az epeproblémáim is biztos, hogy a kövérségből adódtak. Volt epeműtétem is, hiába voltam már túl az epekő eltávolításon, ugyanúgy epegörcseim voltak. Mióta az Insumed fogyókúrát csinálom és lefogytam, azóta ez is megszűnt. A májam is kitisztult tőle.

Volt-e esetleg túlsúlyosan inzulinrezisztenciája, vagy diabétesze?

Erről nem tudok, de valószínűnek tartom, hogy volt, mert általában akinek ilyen mértékű túlsúlya van, annak biztos van inzulinrezisztenciája. Még az elején, amikor csináltam a startnapokat, akkor nagyon fáradt voltam két napig. Ha most csinálok startnapot, akkor egyáltalán nincs ilyen. Néha szoktam, kettőt csinálni, mert jó a májnak, tisztul a szervezet, de nem érzem azt a fáradtságot. Amikor ennyire túlsúlyos voltam, azért még most is az vagyok, akkor nagyon fáradt voltam mindenhez. Nagyon sokszor éreztem erős fáradékonyságot, ez már nincsen.

Mióta volt túlsúlyos?

18 éve biztos. Többször próbáltam lefogyni, volt, amikor sikerült is, csak megtartanom nem sikerült.

 Sportolt-e a diéta alatt, mit és mennyit?

Így, hogy volt térdproblémám, nem tudtam sportolni, de a sétát, amit mondott a doktor úr, azt beiktattam. Most, hogy többet leadtam, próbálok majd biciklizni, mert most helyreállt a térdem is. Igazából az étrend az, ami a fogyáshoz a legtöbbet hozzátette szerintem.

Mennyire könnyen vagy mennyire nehezen tudta tartani a diétát? Mi volt könnyű a diéta tartásában és mi az, ami nehézség volt benne?

Amikor megiszom ezt a INSUMED shaket reggel meg este, akkor nem érzem azt, hogy éhes vagyok, tehát akkor eltelít és nincsen vele gondom. Az, hogy este fél 7-kor iszom meg az utolsó adagot, az se okoz gondot, hogy utána már nem eszem, én régen is úgy csináltam, hogy 6 órakor ettem utoljára. Azt mondta doktor úr, hogy figyeljek oda, hogy lefekvés előtt mennyivel eszem utoljára, hogy ne legyen az, hogy éhes vagyok, de ez se gond. Az ebéd nekem nagyon kevésnek tűnt először, nagyon csodálkoztam, hogy ilyen kicsi az adag és először nehéz is volt, de megálltam és megcsináltam. És minden nap megálltam és minden nap jobb lett. Eleinte nehéz volt, nagyobb adagokat ettem, akkor jöttem rá, hogy mennyivel többet eszem, ilyenkor szembesül ezzel az ember, de most már sokkal jobb.

Honnan hallott az Insumed módszerről?

A doktor úrnál voltam a rendelőben, kellett egy munkaalkalmassági papír. Ott láttam meg az Insumedes szórólapot, a doktor ajánlotta és tetszett benne, hogy orvosi, meg hogy német és gondoltam, hogy hátha egyszer végre sikeres leszek úgy, hogy egy szakember segítségével csak könnyebb lesz, mint eddig így egymagam. Próbálkoztam már akupunktúrától kezdve mindennel.  Mondta a doktor, hogy mindenhol azt hallani, hogy együnk ötször kis adagokat. Én azt vettem észre, hogy amit a doktor úr mondott, hogy háromszor egyek ez nekem tényleg sokkal jobban beválik és nem ugrik meg az inzulinszintem, tényleg jobb így. Meg is szoktam mérni és tényleg stabilan tartja a vércukorszintemet és nem ugrál összevissza. Amikor ötször kellett ennem, az nekem sokkal rosszabb volt, mint most ez.

Mi a véleménye az Insumed termékekről?

Én csak a INSUMED shaket ismerem, de láttam, hogy van több termékük is. Nem mondom, hogy mindegyik annyira ízlik, de mondjuk szerintem nem is ez a lényeg, hogy az íze jó legyen, hanem a hatása. Az epres például elég jó, fogyasztható, de az biztos, hogy ha megiszom, akkor tényleg nem érzem az éhséget. Nekem például régen gondom volt, hogy sokszor azt éreztem, hogy ebéd után is lekaparom a falat egy kocka csokiért. Hát ez azóta nincsen. Soha nincs az, hogy kívánom a cukrot, az édességet, ami azelőtt nekem gond volt.

Tehát 33 kilót fogyott eddig. Hány kilóról indult és hány kiló most? Ez centikben hogyan mérhető?

133,2 kilogrammról indultam. A doktor úr megmérte a haskörfogatomat, azóta nem mértük, de centikben olyan szinten mérhető, hogy új ruhákat kellett vennem már azóta. Először csak kicsit bevettem a nadrágokból, aztán már nem tudtam bevenni. Most már nem bírnám felvenni azokat a ruhákat, amiket még 4 hónappal ezelőtt hordtam, mert minden nagy rám és minden leesik rólam. Még a lábméretem is kisebb lett egy számmal. 

Miben változott az élete a fogyás hatására? Például nagyobb lett az önbizalma vagy jobban érzi azóta magát, könnyebb ruhát vásárolni, kevésbé fájnak az ízületei, megváltozott az egészségi állapota, jobb lett a párkapcsolata.

Mi az, ami változás lett az életében?

Sokkal jobb bemenni egy ruhaboltba, könnyebben kap az ember magának ruhát. Ezerszer jobb a közérzetem, jobban érzem magam, eddig is sok mindent csináltam, de most már sokkal könnyebben csinálok mindent. Amit itthon el kellett végeznem házimunkát, az mondjuk fele annyi ideig tart. Hamarabb kész vagyok mindennel, jobb kedvem van, minden téren jobb, javult az életem. Azóta egy megfázásom sem volt.

A környezete hogyan reagált a fogyásra, a családja, barátai támogatták a fogyási folyamatot? Hogyan reagáltak erre a látványos fogyásra?

Sokáig nem mondtam senkinek, mit csinálok. Az elején senkinek nem meséltem, mert nem akartam ezzel is csődöt mondani, mert sokszor mond az ember csődöt, mikor próbálkozik. Nem tudták a kollégáim se, aztán egyszer csak elkezdték kérdezni, hogy olyan más az arcom, meg valahogy olyan más vagyok, aztán többen kérdezték, hogy nem fogytam? Akkor már kisebb munkaruhám is lett, és mindenki csodálkozott, hogy én mennyit fogytam. Egyszerre csak úgy észrevették az emberek, de anélkül, hogy én szóltam volna. Itthon tudták, hiszen együtt élünk, egy háztartásban. Először csak csodálkozott a férjem, meg sokallotta ezt az összeget, de én mondtam, hogy az egészségért szerintem nem sok, meg végül is hiába van ilyen ára a Trinknahrung turmixnak, annyit ennivalóra is elköltenék, ha nem helyettesítenék 2 étkezést ezzel a Trinknahrung turmixszal, tehát szerintem így nem is sok. Meg az ember egészségéért nem sok semmi, ez meg megfizethető is szerintem.

A férje örül a látványos változásnak?

Igen, örül annak, hogy nem szedek gyógyszert, annak is nagyon örül és hogy jobban érzem magam.

Hány kilót szeretne még fogyni?

Amíg jó nem lesz a BMI-m, olyan 55-60 kilóig szeretnék lefogyni. 163 cm magas vagyok.

Mit tanácsolna azoknak, akik szeretnének lefogyni?

Azt, hogy határozzák el magukat, próbálják meg ezt a diétát, mert szerintem nagyon jó, és ne úgy álljanak hozzá, hogy mennyibe kerül, hanem hogy egészségesek lesznek tőle és nézzék meg, hogy anyagilag is megéri. Legyenek kitartóak, bár az nagyon nehéz, ehhez kell egy löket szerintem, és tartsák be az orvosi utasításokat, amiket mond a doktor, én is betartom. Mondjuk nekem könnyebb volt, mert én eleve mindig csak vizet ittam, nem kávéztam, tehát nekem könnyebb volt ezeket a részeket betartani, de szerintem ez egy betartható diéta, könnyebb megcsinálni, mint mást. Könnyű kiszámítani, egyszerű, mert más diétákhoz nagyon sok alapanyag kell, ez meg egy könnyen megvalósítható diéta szerintem.